ortodox lelkiség: A „szentatyák és a hét egyetemes zsinat” tanításán alapszik. Szt Atanáz (†353), Damaszkuszi Szt János (†749), a Sztudita Theodorétosz (†826), Nagy Szt Vazul (†379), a Hitvalló Maximosz (†622) hittanítók és a lelkiélet nagy mesterei, lit. himnuszok szerzői voltak (a bizánci lit-t és zsolozsmát joggal nevezték „ünnepelt dogmának”). Vannak szentatyák, akik kizárólag az aszketikus-misztikus tanításnak szentelték magukat, pl. a Makáriosz-homíliák szerzője (4-5. sz.), Klimakosz Szt János (†649 k.). - Az ort. lelkiségben nagyon fontos szerepe van a képeknek (→képvita, →képrombolás). A →képtisztelet ünnepélyes visszaállításának napja „a képek vasárnapja” (→ortodoxia vasárnapja). Az ort-ok képtiszteletének alapja, hogy az embert magát képmásnak, ikonnak tekintik, akinek feladata, hogy hasonlóvá váljék a Krisztusban láthatóvá vált isteni ősszépséghez, s ezáltal istenivé legyen. Ezt a lelki hasonulást az →ikonok belső szemlélése és a lit. →himnuszok képszerűsége egyaránt munkálja, ezért e himnuszok énekelt ikonoknak mondhatók (az ~ himnikus lelkiség). - Az ~et ezen az alapon mondják a szív lelkiségének, mert célja és közp-ja Krisztus megjelenése a szívben. A hívők tanítója ebben a folyamatban az Istenanya, akinek szívében mindig jelen van Jézus. Az ortodoxia vasárnapjának Mária-himnusza így énekel erről: „Az Atya - körülírhatatlan Igéjének testté válása által - belőled, ó Istenszülő, körülírta önmagát; s amikor a megszeplősített képet eredeti alakjában visszaállította, isteni szépséggel hatotta át. Megvallván tehát a megváltást, szóban és tettben ezt utánozzuk.” - A misztikus tapasztalatban ezt az élményt a Tábor hegy fénye látásának, a gyakorlati imádságos életben a „szív liturgiájának” nevezik. Utóbbi magában foglalja az állandó imát, az aszketikus gyakorlatokat, s főként szerz-eknél a személy szerinti tanítást, melyet tapasztalt lelkiatya ('öreg', gör-ül geron, szlávul sztárec) jóságos, de határozott vezetése biztosít. **

Schütz 1993:288.